• 11
  • 12
  • 13

A névadó családról

A Szemere család (Szemerei vagy Szemerey ugyanaz a família) ősrégi magyar család, melyet a honfoglaló hét magyar vezér egyikétől, Hubától származtatnak. Huba vezér a honfoglalásnak kimagasló egyénisége volt. A honfoglaló magyarok a hagyomány szerint 889-ben, Pauler Gyulaszerint 895 végén szálltak le a vereczkei szoroson Munkács és Ungvár vidékére. Huba ezután több társával a fővezér, Árpádáltal kiküldve, meghódította egész Felsőmagyarországot a Tiszától a Dunáig és Morváig. A nagyon gyér hagyományt Huba hódító útjáról hitelesen egészítik ki a Szemere községek és tanyák, amelyek éppen csak Huba útjában keletkeztek, és okiratnál, szóhagyománynál erősebben bizonyítják, merre hordozta Huba győztes fegyvereit. A győri és soproni Szemerék még azt is igazolják, hogy a Morvától a Tiszáig terjedő Felsőmagyarország meghódítása a Honfoglalás korában történt, tehát 896 után Huba átkelt a Dunán is, és meghódította körülbelül a Komárom átellenében lévő vidéket kezdve a Lajtáig a Felső Dunátúlt.” A családból a bölcs Szemerét, Huba utódját, Béla király névtelen jegyzője is említi. Okleveles adatok a családról még a tatárjárás előtti időkbõl vannak. Időnként a család több tagja keresztnévként viselte a Szemere nevet.

A Szemerék ott harcoltak Csák Máté oldalán. Egy Szemere, vagy ahogy régen írták, Zemere IV. Béla korában a tatárok elleni harcokban sebesült meg. Hősies helytállása emlékére nyerte a család ősi, nemesi címerét. A címer leírását egy XVII. századi családi halotti beszéd is megörökíti, eszerint „A vért kék udvarában zöld téren egy piros nadrágú férfi jobb láb, térdén nyíllal átlőve; a pajzs fölötti sisak koronáján pedig kifeszített kézív áll. Foszladék jobbról aranykék, balról ezüstvörös.” Szemere Leusták IV. Béla királynak „igen kedves embere volt. Egyik fia, Mihály, már gyermekkorától fogva a király házában nevelkedett.” A királynak több okmánya, oklevele is bizonyítja, hogy a Szemerék ebben az időben állandó érintkezésben voltak az udvarral.

I. Lajoskirály korában szintén feltűnt egy Szemere, 1346-ben a király mellett, mint macsói bán harcolt a lázongó moldvai vajda ellen. Ugyancsak ebben az időben élt Szemere Domokos, azaz Dominicus de Zemere, akitől a családfa egészen napjainkig levezethető. A származás hagyománya alapján a család sokáig használta a „de genere Huba” jelzõt.

Domokos fiának, Szemere Jánosnak három fia közül Lőrinc és György hagyott utódokat. György révén a család Erdélybe szakadt. Ebből az ágból nevezetesek voltak Zsigmond és Boldizsár. I. Lőrinc leszármazottai ma is élnek. Lőrinc György nevű fiával gyilkosság áldozata lett. Több gyermeke közül János 1460-ben esztergomi várnagy volt. János tíz gyermeke közül György váradi prépost, Mihály pedig 1519-ben Abaúj vármegye alispánja. János Kelemen nevű fia Mátyás király alatt visegrádi várnagy volt. Beatrix királynétól saját főkomornáját, a morvaországi nemesi családból származó Stolcz Magdolnát vette feleségül, s ebből az alkalomból kapta a jajcai bán és visegrádi várnagy címet, valamint a korona őre lett.

A refomáció korában egyetlen egy Szemere sem maradt katolikus hiten, „s azután folytonosan a vallás- és egyszersmind politikai szabadság felkelő bajnokainak mostoha sorsához kötötte saját sorsát.”

Kelemen fia Albert, annak egyik fia, Pál, Rákóczy György udvarnoka, majd abaúji alispán, szepesi kamarai tanácsos és királyi táblabíró. Az ő tollából maradt fenn többek között az 1622. évi soproni országgyűlés naplója. Egyetlen fia Szemere I. László zempléni alispán. Ennek fia II. László 1704-tõl a Rákóczy szabadságharban vett részt.

Kétségtelen a család máig két leghíresebb személyisége Szemere IV. László unokája, Fáy András és az 1848-as miniszter, Szemere Pál.

A nemzetség Répcze-Szemerei családjának a családfába való betagozódásáról nem rendelkezünk dokumentumokkal, s kutatásaink jelen eredményei alapján erre nézve csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. Annyi bizonyos, hogy a nemzetség Répcze-ről nevezett ágának tagja József, 1750-ben Sopron megye helytartója volt.

A Dunántúli Szemere-család ősi birtokai a Répce folyó mentén, tehát községünk mai területén helyezkedtek el, ezért is használták a Répcze megkülönböztetõ előnevet. A történelmi feljegyzésekből kiderül, hogy ez a család 1339-ben Szili Ingrammal „osztozkodott”. Az „osztozkodás” alkalmából tudjuk, hogy az akkori Szil – a mai burgenlandi Ruszt – fele a Szemereieké lett. Érdekes, hogy Répcze-Szemerei családdal ismét csak a XV. században találkozunk.

Zárándy Gáspára neves levéltáros-kutató szerint a Győr, illetve Sopron megyében élő család még a XVII. század vége előtt kihalt. Ezt a megállapítást cáfolja az a tény, hogy községünkben még a múlt században is éltek Szemerék…

A több ágra szakadó család a történelmi Magyarország területén meglehetősen sok helyen letelepedett. A XIX. század közepén még hét település létezett, mely a család nevét viselte: Abaúj megyében, Komárom megyében, Borsod megyében, Győr megyében, Sopron megyében, Ungvár megyében Ó-Szemere és Új-Szemere.