A répceszemerei evangélikus gyülekezet történetéből
A község ősi templomát XVII. század közepéig – természetes módon – a
katolikusok birtokolták. Az erősödő protestantizmus terjedésével 1666 táján –
Bocskay és Bethlen idejében – ha rövid időre is, de az evangélikusok
tulajdonába került. 1680-ban ismét a protestáns felekezet bírta. Ebben az időben
valóságos vallási háborúk dúltak a környéken.
1783. április 10-én megalakult a nagygeresdi új evangélikus gyülekezet,
melyhez – több faluval egyetemben – a répceszemerei evangélikus közösség is
csatlakozott. Míg a XVI. század során a magyarság nagy része sorra protestáns
hitre tért, addig a XVII. század elejére a magyar korona országaiban a felekezeti
arányok az ellenreformáció és a rekatolizáció eredményeként a katolikusok
javára tolódtak el. A század közepétől a Habsburg Birodalomban is egyre inkább
érvényesültek azok az államegyházi törekvések, melyek a katolikus egyházat
teljesen az állam felügyelete és irányítása alá akarták vonni. Mindeközben a
protestáns vallásgyakorlat sok-sok támadásnak volt kitéve. II. József
trónralépése után hamarosan, 1781-ben kiadta türelmi rendeletét. „Ennek
értelmében ott, ahol legalább száz protestáns család élt, templomot, paplakot és
iskolát építhettek. A templomnak azonban nem lehetett tornya, harangja és
bejárata az utca felől. Később ezt a korlátozást feloldotta, s már 50 családból
álló gyülekeztnek is megengedte prédikátor alkalmazását és templom építését.
Ettől kezdve a protestánsok minden hivatalt betölthettek…”
A Türelmi rendelet után Répceszemerében is újjászületett a protestantizmus,
igaz most már jóval szerényebb és szegényebb formában, ezért is volt
kézenfekvő a nagygeresdi gyülekezethez való csatlakozás. 1800-ban azonban
így is iskolát nyitottak a faluban, ahol Csáford és Jánosfa evangélikus gyermekei
együtt tanultak a szemereiekkel. 1800.június 8-án a helyi evangélikus
gyülekezet „a Nemeskéren tartott szeniorátusi gyűlés elé avégett folyamodék,
hogy »nem rég fogadott« tanítójának engedtessék meg meg a tanítás s egyéb a
mesteri hivatalhoz tartozó funkcziók végzése.” Iskolát tanítólakkal csak 1812-
ben építettek, hogy pontosan hol is állhatott, nem tudjuk. Viszont annyi
bizonyos, hogy 1851-ig ebben az épületben folyt az oktatás.
A gyülekezet „1850-ben egy igen nevezetes örökség birtokába jutott,
amennyiben néh. özv. Bognár Jánosné végrendeletileg 800 pft. készpénzt s
szépnagy házat hagyományozott neki, mely kényelmes tanítólakást, tágas
tantermet s egyéb mellékhelyiségeket szolgáltat neki. Egy évvel később, 1851-
ben az ujjonnan kapott iskola udvarán felépíthették saját imaházukat. 1920 táján
újjáépítették az iskolát s egészen 1948-ig itt folyt a felekezeti oktatás. (Mindkét
épület jelenleg is áll, igaz funkció nélkül, meglehetősen romos állapotban.)
Az evangélikus iskola tanulója volt két évig Kónya Lajos költő (1914-1972) is,
aki szüleivel Jánosfán lakott. „Két iskola” című versében, valamint a „Kicsi a
világ” c. regényében emlékezik ezekre az évekre.